Város alvadt napszaka:
utcák és emberek,
kik egy ideje csak sötétben járnak,
ólmos lábakkal, súlyosan süppedő
nyomokat szobroznak
a szortyogó sárban-
szólnának hangtalan,
haragvó békével vívnának
maguknak virradást,
de füst lappang mindenütt,
orrukig ér a láthatár.
Emlékeznek, persze,
hogy voltak tegnapok,
bársony egeken
aranyló csillagok
s a kerekded EGÉSZ
nagynéha felragyog -
de valami sajog ott mélyen,
mint késhegynyi seb
a semmi, a kivérzett élet.
Csak kelnek-feküsznek,
lesütött szemmel túlélnek
átkot, ketrecet s vacognak
ernyedt-tehetetlen.
Nem tudni,
mikor kel fel a nap.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
