Van egy furcsa utazó, aki a világot járja,
érkezését van, ki féli, s van, ki nagyon várja,
de úticélja mindig titkos, senki sose sejti,
mert szándékait somolyogva csuklya alá rejti.
Ha láttad is már valaha, nem ismernéd többé fel,
mert a köszöntésre minden nap más hangon felel
és vonásait váltogatja, arca se állandó:
ezret hord és cserélget e víg, kedélyes utazó.
S milyen arcokkal nézhet a halandók szemébe?
Lehet ráncos öregúr, kinek fáradt lassú lépte,
hófehér a haja, térdig ér ősz szakálla
és hosszú évek terheitől görnyedt meg bús válla.
Lehet koros nagyanyó is, pirospozsgás, vidám,
ételt kínál, megcirógat, s így szólít: Kisunokám!
Ha így érkezik, néhanapján megpihen egy kicsit,
hogy meghallgassa a nagycsaládok szép emlékeit.
De lehet néha fiatal, vad, lázadó tinédzser,
ki bátorságát fitogtatva félelmet nem ismer:
sziklafalra mászik fel és cápákat simogat,
vagy italt locsol torkára – néha talán sokat.
Lehet biciklin lovagló, kérkedő nagyvagány,
vagy az a szótlan kiskölyök, kit fojtogat a magány,
vagy aprócska gyerkőc, ki konnektort még nem látott,
vagy csecsemő, kit úgy várnak, mégse járhat világot.
És lehet délceg, komor férfi szívében szúrással
vagy kába hölgy, ki megremeg, majd szótlan elhasal.
Lehet harcos csatatéren véres förgetegben,
és kedvese, kinek könnye a földre csendben cseppen.
Irigy rokonokkal megvert gazdag úr is lehet,
meg didergő koldus, ki csak kéthetente ehet,
gyilkos, aki bárhol bújik, a törvény utoléri,
áldozat, ki nem biztos, hogy a hajnalt még megéri.
S lehet zúgó vízözön vagy tomboló tűzorkán,
acsarkodó, veszett kutya és bömbölő oroszlán,
illúziók fehér pora, fenyegető gomba,
alattomos, apró vírus és zúgva hulló bomba.
Minden arc egy történet, egy út, egy személyiség,
vannak köztük egyediek és százszor hallott klisék:
van vidám, van keserű, rettegő nyúl, bátor búvár,
de az ezredik egy üres tükör, s valakire vár.
Minden élőt felkeres, ha elérkezik az idő
és mindig olyan arcot ölt, mi alkalomhoz illő,
majd kezét nyújtva útra hívja, akit meglátogat
s elviszi őt oda, hol nem jár autó, se vonat.
Elvisz királyt, elvisz koldust, férfit, nőt és gyermeket,
éltes aggot, bohó ifjat, vétkeseket, szenteket;
hős és tolvaj, tudós, művész, ember, állat sorsa egy,
mert a halál színe előtt minden élet egyre megy.
Egy nap ez az utazó az én arcomat veszi fel
s ismeretlen, ködös, messzi távolokba vezet el.
Én kedélyesen, mosolyogva csapok neki parolát,
átkarolom, s elballagunk, mint két öreg jóbarát.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
