Összegyűrhető lelkiség
törtfehér homlokával nézek farkasszemet,
édeskés káprázatával próbál rávenni,
hogy az ő százszor megsütött kenyeréből egyek.
Préseljem le torkomon a „tápláló”
ismerős, de tőlem idegen falatot,
váljon véremmé, mint a viaszos modor,
mit az évek alatt magára kapkodott.
Mégis maradjak könnyed és légies
ellenállás-mentes ellenállhatatlan csoda,
máskülönben rezzenéstelen vonásai
zűrös igéket tapasztanak fénytelen mosolyomra.
E túlfeszült láncolatban zsongó méhkas a szívem,
mely a szemeket darabokra szaggatni vágyja,
tudom, ha a szorítása törvényét nem engedném többé,
az én napszámosom lenne a szabadság.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
