Vártalak,
nekidőlve az éjszakáknak
számoltam az álmokat.
Most itt vagy,
visszatért karjaidban,
kitárt, rám váró üregek,
s én egyre mélyebbre
és mélyebbre esek,
míg megnyílt kamráidba zárnak
a pergő dobneszek.
A Hold nem tart meg fényén,
magammal rántva az eget,
öledben csillaghullás leszek,
míg a kékszemű folyó
mögöttünk békén csendeleg.
Színt takart a lombokra
a lámpák fénye, kékek a levelek,
ránk szűkül
fülledt kalitkája az éjnek,
s én ismét elhiszlek.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
