könnyes éjszakákon átremegett kezek
szorították a mondatokat a szájába
oda a fogai közé
ahová okádni járt már csak a gondolat
vagy lenyúlt a torkáig
hogy visszafelé jöjjön az élet
ami még bocsánatot akart kérni
de nem volt már kitől
mert elvitte a szél szagú férfi
a testes bűzt
mindenki lemond végül valakiről:
önmagáról önmagától
kellett volna táplálni a testét hogy
el ne hagyja a lelke
de nem volt lélek
csak ítélet
jogtalan pálca törés amit
sosem érzett senki a saját bőrén
csak az övén torolták le
a múltat de az elmúlt
a most is mindjárt elmúlik
így csak felesleges kampó
a pont felett a kérdőjel
amit beleállított a fejébe
a világ ami nem hagyta hogy örökké
gyerek maradhasson
„a fejlődés megállítható"
így hát úgy ment ahogy jött:
ráncosan és véresen
átsírva magát
a szél szagú férfi karjaiba
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
