Szemerédi Izabella: megállítható

 

könnyes éjszakákon átremegett kezek
szorították a mondatokat a szájába 
oda a fogai közé 
ahová okádni járt már csak a gondolat 
vagy lenyúlt a torkáig 
hogy visszafelé jöjjön az élet 

ami még bocsánatot akart kérni 
de nem volt már kitől 
mert elvitte a szél szagú férfi 
a testes bűzt 

mindenki lemond végül valakiről:
önmagáról  önmagától 

kellett volna táplálni a testét hogy 
el ne hagyja a lelke
de nem volt lélek
csak ítélet 
jogtalan pálca törés amit 
sosem érzett senki a saját bőrén
csak az övén torolták le

a múltat de az elmúlt
a most is mindjárt elmúlik
így csak felesleges kampó 
a pont felett a kérdőjel 
amit beleállított a fejébe

a világ ami nem hagyta hogy örökké
gyerek maradhasson
„a fejlődés megállítható"

így hát úgy ment ahogy jött: 
ráncosan és véresen 
sírva át magát 
a szél szagú férfi karjaiba


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!