B. Tomos Hajnal: Kávé mellett, török sípra


Amikor felemelted kisujjad

a csésze füléről

és úgy néztél rám,

mint egy Picasso-festmény

zöldfényű  alakja,

már ráléptünk az útra,

melynek eleje egy sötét

edényből tekeredett elő-

úgy ondolált, mint török síp

hangjára a bűvölt kígyó

s mi rajta:

két összegabalyodott hangya

lábunk egyhelyben csúszkált

a síkos pikkelyeken

s ha valaki akkor felülről néz,

mondjuk, úgy felhő-távból,

látta volna,

hogy magábatérő úton vesztegelünk,

mintha a kígyó visszakunkorodott volna 

a sötét edénybe és farkába harapna.


De ott, a vadszőlő árnya alatt,

mint tükrök mögé,

végre egymásba rejtőzhettünk-

felgyűlt hiányok együttlégzése

fájt akkor bennünk.


Aztán mégis eltoltad

magad elől a csészét és felálltál.

Későn tudtam meg, hogy akkor már

két gyermek várt otthon rád.


Azóta hány éjfekete lángba menekültem,

hány magamra idézett éneket,

s rég-hunyt mozdulatot nyomtam el, 

mint körmömre égett csikket,

mig halál-bizonyos lett: 

soha nem leszek már az,

ki benned lehettem volna.



Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS