Lüktetésem leszálló ágára fut.
Ígérted, hogy nem ígérsz újra többet,
idegen átnyíló lidérces kaput,
bús vigaszt, igád alá hajtó csöndet.
Tétlenségébe sápadt a teremtés.
Hagytad, és a véletlennek sorsa lett.
Bánat viharába szakadt halk sejtés
égette fel ütőered: vágy és tett,
melyen át bolygód közepébe estem,
s kívántam az enyhet adó kötelet,
mi visszahúz vagy felfüggeszti testem,
ha már érzésem lelkedre festett,
s mégsem találna rá most vigaszt a szó,
mely mindenre hat s mégsem mindenható.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
