MVDH - Weöres Sándor pályázat - III. helyezett - ERDŐS MÁRTON: Tünékeny metamorfózis (Verstanulmányok Weöres Sándor Antik eklogájához)

 



Az első és utolsó vendég

kései lesz s a nemesen kóbor szenvedélyek
felparázslóan eleven s megkövült idők holt
indigójával lebélyegzett e pogány szerelem
kataszterben kimért vakvéletlen kegyelem
egy és ugyanaz e látogató a látogatónál
szórt-fényű itt felejtett beteljesülés profán
alfa és oméga de mégis ki a vendég az árnyak
összegabalyodtak az álmok itt hagyott őszülő
kertjében de a harmadikon vöröslő szívhangokban 
talál tovatűnő otthont e történet előtti ódon beltér
ahol te tekintetem törött holnapjából ugyanúgy
konokul de csillámlón előkerülve a mennybolt
e páros zárványa mégis hamuvá ég s ráncaim a Párkák
szőtték s szakítják szét lelked szirtjein mert szívbillentyű
zavarod megszentelt ritmusában zongorázó hiány 
vagyok s apokrif utóéleted: az első és utolsó vendég


Egy kicsit csintalanul

egy kicsit csintalanul legalább egyszer
bukkanó nimfa őszutón nemesen szertelen
léptei alatt pompázó lehullott tölgyfalevelek
s a lobbanás a lélek horizontján világoló
Napkorong vagyok s megérzik a férfiszív
hiátusaiban újjászülető okkerek barnák
s kárminok színezte éber álmok vigyázta
selymes s éppoly tüzesen nyers pajkos
beteljesülést s a Párkák szövik össze újra
perzselt s naftalinba tett szöveteim veled
összebújva elillant illóolaja remél a száműzött
Időnek s a viseltes várakozó keresést
ex omnibus aliquid viselem hát a testem
ódonul felavatott ünnep tündöklő bájod
összeolvadok testeddel kóborul s pogányul
ártatlan szenvedély kezem kezedet simítja
Pallas Athéné-i szikra viszonzásod holdfényesen
felövezi moccanatlan férfibecsületem
mert vendégek vagyunk a vendégágyamon
egy kicsit csintalanul legalább egyszer


Hová mész?

iramló kék üzenet hullámzik
tekinteted mögött őskőkori
zuhatagok s nyugodni nem
hagyó szenvedélyed tiltott
szavai ez őszi vizekre írva
gyűrűznek megannyi nimfa
arcod takarásában eldobott
s kerekké simult vágyaid
kövei s úttalan búvópatakok
gazdátlan habjai ígérik csókod
s időtlen óceánunk remél
az éggel nyíltszíni alkonyban
kóbor s édesen lélekvesztő
légyottot sorsok szélcsendes
öblében inkognitóban ring
szíved s boltozatáról a mélybe
potyog jelenléted merülő mész
s neved oldódik a kéklő vágyban
előle hová mész?


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS